Fehéren mosolygó monitoron
vibrál a kurzor, dobog, mint egy szív.
Az ihlet fogy, mint a kávé csészémből,
ez a kicsiny Tejútrendszer.
Mélázva kavargatom,
míg hallgatom
a sárgán csikorgó villamos távoli zaját,
és rózsadombi villáról ábrándozom.
Átálmodozom a létet,
csak a szépet keresem,
puha dolgokkal körülvenni magam.
Egyszer azt mondtam valakinek,
legszívesebben egy elsötétített lakásban élnék,
utcára alig lépnék.
Minden nap pezsgőt kortyolnék,
könyvtengerben fürdenék,
és költenék, költeném a nemlétező pénzemet,
festményekre, mámorítóan olvadó csokoládéra,
selyemköntösre és drága teára.
Szúnyog zümmögése ránt vissza a mába.
Az ihletnél tartottunk, hol jár?
Bár elcsíphetném.
