Kietlen földeken,
Néptelen tereken,
Életre ítéltettem.
Hol kezdődött ez?
Volt egy pont,
Mikor minden leomolt,
S köröttem csend honolt.
Fényt a semmiből koholt,
Útvesztőből szívet rabolt,
Ez az éhes lélek.
Megint egyedül volt.
Úgy érezte, csak ő van ébren,
Álmodni akart, szüntelen.
Csapongott, percről percre változott,
Bajt botlásra halmozott.
Túl sokszor lapozott,
Csak úgy tett, mint aki olvasott.
Elértük a mélypontot?
Fájdalom nélkül vért ontott.
Egykor megoldást talált,
Megértette, mivel védheti magát.
Páncéllá gyúrta önbizalmát,
Mögé rejtve fájdalmát.
Nem hallotta a világ zaját,
Kulcsra zárta ajtaját.
Te pedig, láss csodát!
Egy lélek meglelte kulcsát,
Elforgatta zárját,
S kinyújtotta felém karját.
Levette a vértemet,
Kimondta a nevemet,
Látott, hallott, érzett,
Két képzet, egymásba szeretett.
De a Rendszer..
Nem tűri az anomáliát,
S kiszűri a hibát.
Bűntudatom körbefon,
Folytogat,
Kényszerzubbony.
…
..
.
Újra.. talpig páncélban,
Szablyával a kézben,
Nem maradok árnyékban,
Sem egészben..
Kietlen földeken,
Néptelen tereken,
Életre ítéltettem.