Ha erősen emlékezem,
Néha még látok egy tájat,
Egy tájat, messze nyugaton,
A tengert a sziklákon túl,
A szelet, és téged
A vén fák alatt, ahogy
Sétálsz a víz felé.
Hallgatag vagy,
Nem olyan, mint máskor.
Mozdulataid lágy neszét
Lassan elnyeli
Az idő puha szövete.
Magukba roskadó világok
Az elmémben.
Elhamvadnak, majd
Feltámadnak újra,
Mint a szél a part felett,
A gyengülő fényben.
Néha szél vagy, néha tenger.
Néha nem vagy.
Nézd, ott madarak szállnak
A Nap felé csendben,
És csak szállnak egyre,
Mert fényre vágyik mind,
Aki él.
Olyan sötét van most.
Szép, régi világ,
Hová tűntél?