A megtébolyult világban bolyongok,
de valami szebb életútért kutatok,
s mégis az út közepén megtorpanok.
A külsőségek behatása alatt szorongok,
nem tudom, hogy bírom-e a terhet,
ezért kétségbeesetten elfáradok.
Az árnyékok völgyében járok tudatlanul,
nem számítok arra, hogy a jó felém fordul.
De nem szólhatok a lelkem sötétjéből,
mert nem szabad megfeledkezni a reményről.
A puszta kínja elvezet oda, ahol járnod kell,
minden okkal van körülötted, akkor is, ha
te csak annyit veszel ebből észre, hogy lélegzel.
Az élet maga a kihívásokkal kövezett út, s
bár nem kérted, de te ennek is részese vagy,
becsüld meg a megpróbáltatásaidat.
Az árnyékok völgyében jártam egymagam,
azt hittem Istenre sem számíthattam.
De nem szólhatok a világ sötétjéből,
én akarom, hogy tudj a reményről.
Írta: Forgács Enikő Rita
Dátum: 2021.01.23.
Kedves Mária!
Nagyon szépen köszönöm a szakmai dicséretet. Örülök, hogy megérintett téged a versem.
Szeretettel: Enikő
Drága Enikő! Tartalmas, mély vers. Tetszéssel olvastam.
“én akarom, hogy tudj a reményről.” Azt nem szabad elveszíteni.
Szeretettel: Mária