Előemberek

Hamar elpusztul a végletek közt sodródó vita,
Tékozolja rostjait és a fény felé vonakodik,
Ám minél hosszabbra nyújtja egyhangú testét,
Önnön súlya gúzsba köti,
Majd lelombozódva,
Mint hervadó rózsa,
A sötét föld felé fordul.
Hiába nő-növekszik egyhuzamban,
Feladván a küzdelmet
Belül egészen elenyészik.
S mikor egy önjelölt ősember
Tarzanra játszik a közelében,
Egy gyors rántással félbeszakítja
Az inda nem-létezését
És tulajdon létezés-életét.

2020.03.01.

“Előemberek” bejegyzéshez 1 hozzászólás

Szólj hozzá!