Támasz a világban

Megszületsz ártatlanul, nem tudod mi jó és mi rossz.
Tanulod csíráját e-világnak, Mindvégig ártatlanul.
Érzelmeid gyengék, sírás vagy nevetés,
Gyermeki mosolyod megható ártalom.

Akkor még a világ napsugárban csillog,
Akkor még nem tudod mi is az a rögös út,
melyen majd vicsorgó állatok ezreit kell bírnod,
melyen majd, mint egy hús cafat úgy átsiklasz.

Éveken át minden, igen boldogan hat,
még csak az óvoda kapuit bezárja.
Onnantól az élet új dologban örvend,
Eleinte úgy hiszed áldás az fejedre.

Az iskola kapuja vicsorgó farkas,
a tanár óriás mosollyal beinvitál rajta.
Bent gyermekek hada, veled egy idősek,
mosollyal fogadnak majd játékra sarkallnak.

Jónak tűnik minden, barátság lesz úrrá,
egyik kézben kezed, másikban a kését fogva,
egészvégig arra várva, hogy azt hátadba szúrja.
Gyermek arcban ördög lakja.

Idővel ez mind csak rosszabb, sokszor tettekig fajulhat,
hol a gyenge elhull, csak erős maradhat.
Gyengének az élet örök próbák hada,
csak tőle függ végig e járja.

Sokan összetörnek, végleg kilapulnak,
onnantól a kiút egy úton vezet csak,
vérszaga terjeng szoba ajtajából,
vágott csukló, életét megváltó.

Ennek oka nem önmaga,
ennek oka csak is te vagy,
te ki a prést beindítva majd öt alá rakva,
óriás kacajjal halálba torkolltad.

Ezen világ nem mindig a legjobb,
ám még is muszáj valahogy haladnod.
Haladj, találd meg azon apró csírát,
mely akár a legapróbb örömet okozza.

Találd meg azt, aki boldogabbá tehet,
azt, aki miatt sosem hagynád el az élőket.
Hidd el e világ emberektől hangos,
kiknek vérében a jó csörgedez.

Egyetlen egy ember óriási támasz,
végig veled van, sohasem fáraszt.
Nélküle az élet kínkeserves torna,
mely csak vele együtt lel végül haszonra.

Úgy érzed az élet vele együtt teljes,
vele együtt nevetsz, sírsz örömödben.
Hiába a világ, fájdalomtól hangos,
kettőtök kapcsa örökké mámoros.

Idővel a világ egyre homályosabb,
idősödő tested az utolsókat húzza.
Egyszer tudtad vége, sohasem akartad.
Tested egyre gyengébb, tudod nincs sok hátra.

Azt hiszed e-idő vele lesz még boldog,
a világ ebbe sajnos még is beleszól.
Sors akarta lépés mindent megváltoztat,
elveszi őt tőled, egyedül maradva.

Szomorúan gondolsz mindazon percre,
mi vele együtt vidámságban telt el.
Végül még is rá jössz mind ez csak is boldog,
emléke onnantól csak mosolyba torkoll.

Vele akarsz lenni, megfogni a kezét,
csókot csak még egyszer ajkára adni.
Újra élni mind azt, ami vele jó volt,
ám tudod ezt már sohasem fogod.

Követni akarod, vele lenni újra,
arra gondolsz megteszed miatta.
Nehéz döntés tudod, nehéz végbe vinni,
ám ez majd segít újra vele lenni.

Megakarod tenni, eldöntötted végre,
ám egyszer csak gyermek fogja kezed.
Unokák hangja vesz ennek véget.
Végül rá jössz van miért még élned.

Fontos vagy te nekik,
oly fontos, mint ő volt.
Élj amíg teheted, van, aki még szeret.
Boldogítsd őket, ahogy ő tette.

Mikor majd az idő végleg elszakítsa,
lelketek a túlvilágon újra össze fonva.
Újra együtt, újra boldog,
végül mosollyal, végleg betakarva.

Szólj hozzá!