Egy veréb csőrével kopogtat egy borostyánlevélre hullott üvegkavicson.
Az imént az utolsó csiripelése harmat formájában a kisujjam végére cseppent.
A Hold fénye kimúlt, a sötét fátyol az erdőre hullt.
Most az egyszer, először s mától mindörökre
az éj leple az én egyetlen takaróm,
s én rajta sokmilliomodik csillagként ragyogok.
“Így váltam csillaggá” bejegyzéshez 4 hozzászólás
Szólj hozzá!
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Gratulálok! 🌼
😊
Nagyon szépen köszönöm, nagyon örülök, hogy megfogott!🤍
Kedves Lívia,
megfogott a versed.
🌸