Időspirál

Ring a kőből ácsolt álomhajó
Egy meresztett tenyér peremén,
Szálldos a Holdra aggatott
Szárnyaszegett ember.
Csigahéjból kikandikált,
Esetlen asszony tépdesi
A kőbárkára tapadt gyökereit.
Gyönyörű harmónia, káprázatos
Egység, amint a hajót körbefogó,
Isteni ujjak faragványain
Megelevenedik a múlt és jelen pora,
S ahol Ég és Föld egyesül,
Az alakuló űr mély fényében
Két világ szülötte egymásra lel.
Tollpihe és esőcsepp.

2019.09.21.

“Időspirál” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Kedves Kitti!

    Köszönöm szépen, hogy megosztottad velem a gondolataidat, külön megtiszteltetés, hogy többször is átrágtad magad a vers sorain – úgy érzem, az ilyen pillanatokért érdemes néhanapján tollat ragadnom. 🙂

  2. Szia komornyik! Többször is elolvastam a versed. Igazából nem érzékeltem benne a címet, viszont rengeteg fura képet láttam, miközben olvastam. A kőhajó már eleve egy olyan kép, ami vesztésre áll, hiszen a kő, nyilván elsüllyed a vízen. A meresztett tenyéren ringatott kőhajó pedig egy makett és átvitt értelmet sem fedeztem fel benne. A szárnyaszegett ember holdra aggatása, szállása, mint metafora elég frappáns, ha a téma folytatódna, szépen állna. Viszont újra egy futurisztikus kép jön, a csigahéjból kikandikáló esetlen asszony képe, aki a kőhajóról tépkedi a gyökereket, ami hajó ugye a meresztett tenyéren ring. Eztán jön a csúcspont, a harmónia, amit a jelen és múlt pora testesít meg a versben. Értelmezhetetlen, mint maga a zárás is, és az egész, bár a képei szinten tartják a figyelmet, és kíváncsivá tesz, hogy az alakuló űr vajon tényleg ott van, ahol az ég és a föld egyesül? Ez egy remek absztrakt vers, régen olvastam ilyet. Képei döbbenetesek, mondanivalója rejtett, viszont megmozgatja a fantáziát. Gratulálok!

  3. Kedves Lajos!

    Nem szántam a versnek egy konkrét értelmezést, csupán annyit tehetek, hogy kifejtem, előttem miféle képek lebegtek, mikor papírra vetettem ezeket a sorokat. Ugyanakkor szeretném leszögezni, hogy az én olvasatom nem örökérvényű, és nem kell, hogy befolyásolja mások elképzeléseit!

    Szerettem volna érzékeltetni a szabadságot korlátozó, jobbára láthatatlan kötelékeket, valamint az első pillantásra össze nem illő elemek felszín alatti hasonlóságát.

    Az első sorokban szereplő hajó a térnélküliséget, az álom a könnyűséget, illékonyságot hivatott szimbolizálni, ám, mint kiderül, a hajót kőből ácsolták, nehézkes, ráadásul egy meresztett tenyér peremein belül helyezkedik el – viszonylag szűk határok között mozog csupán.

    A versben szereplő két emberforma is erre az első látásra szabad, ámde kötelékektől hemzsegő térre rezonál. A „Hold” és az „ember” szó hallatán nekem elsőre a Holdra szállás, a korlátlan űr jutna eszembe, viszont jelen ember, hiába rendelkezik szárnyakkal, sérült, és nem jut el az Ég minden zugába, mert a Holdhoz béklyózták, onnan csüng alá. Ugyanúgy az az asszony, aki bár megpróbálja eltépni a kőbárkához kapcsolódó gyökereit, még ha sikerrel is jár, hátán viseli a csigaházát, az állandó terhét…

    Eddig a kép meglehetősen pesszimista, így a vers második felében a feloldozást kerestem. Kiderül ugyanis, hogy a kőbárkát közrefogó ujjakon faragványok láthatóak, utalva mostanra eltűnt civilizációk lenyomatára, a korlátokban rejlő isteni eredetre. Vagyis hiába a térbeli korlátoltság, a helyszín gondoskodik legalább az időbeli diverzitástól, a felfedezésre váró történelmi lenyomatokról, melyek egy újfajta szabadsággal kecsegtetnek.

    Ami pedig a két emberi szereplőt illeti, hiába helyezkednek el távol egymástól, sok bennük a közös vonás, akár kötelékeik akár terheik által, így, mint az egymástól különböző tollpihe és esőcsepp, egy nap talán egymásra lelnek, meglehet, más utakat bejárva és eltérő sebességgel, de előbb-utóbb a gravitációnak behódolva a Földön landolnak. Így oszlatva fel az öröknek hitt magányt.

    Köszönöm szépen, hogy elolvasta a versemet! Remélem, nem veszi zokon a fenti agymenésemet. 🙂

  4. Kedves “komornyik”!

    Próbáltam megfejteni e vers tartalmát, sajnos, nem sikerült. Szép képek sora sorakozik egymás után, de nem találom a logikai összefüggést közöttük. Persze, ez lehet az én képzelőerőm hiánya is, talán túl elvont számomra.

    Lajos

  5. “Az alakuló űr mély fényében
    Két világ szülötte egymásra lel.”

    Szép gondolatok.

    Szeretettel: Rita🌸

Szólj hozzá!