A sóhajtozó Hold alatt
a csillagok szétgurulnak,
tüskéjükön, tüskéjükön,
álmodik a törékeny csönd.
Hold sugarai? Fonalak.
Az éj takaróvá varrja.
A csend így melegedik fel:
beburkolózva egy plédben.
Fodrozódó sötét vízben
habjaiban merülnek el,
tajtékjában megfürödnek,
most csillognak úgy, mint régen.
Magamban hordozom az éjjelt,
s az éj hordoz engem magában,
az éjjel: a lelkem.
A csillagok: gombok a kabáton.
Az elmúlás: lélek-kabátról hulló gombok.