Mozaikjaim

Pehelykönnyű a lelkem.
Törékeny szavaim szilánkokban
Zuhannak a föld felé.
Egyenként veszed tenyeredbe
S formálsz hófehér gyöngyöket belőlük,
Hogy aztán életem összes percében
Magadhoz visszavárd mindet, egy egészben.
Egy szavadba került, s meggyógyultam,
Miután fenséges szürkeségekben
Megmutattad vérző sebeidet.
Tenyeredben fekszem el ma is,
És csak várom,
Hogy értem gyere.
Felhőket suttogsz fölém,
Felhőkbe suttogom önmagam.
A hidat mi építjük, Atyám.

Szólj hozzá!