Kék

Azt hiszik akik pillantásukat lustán,
Az égboltra szegezik álmodozván,
Hogy a világon nincs még egy ilyen szépség
Mint a gomolygó szivárványos kékség.

Mikor a szemsugarad felfelé réved
És kellemesen elidőzik a púderégen
Vagy a bearanyozott felhőpárnácskán,
Amire a naplemente rálegyinti végső szikráját.

Azt hiszik akik az
égbolt tengerét tekintik
Láttak már szépet,
Holmi tünékeny jelenséget…

Aki így gondolja nem nézett még rád
És nem látta a szemed ragyogó varázsát.
Aki így gondolja nem nézett még soha kékbe
A szemed nyugalmas tengerébe.

A legszebb kék a világon ami él,
Elbújhat mellette a széles nyári ég,
Vagy a felszínen csillogva táncoló fény
A drága ékkövek, a sok-sok érc.

Mert mint mikor a nap lebukik utoljára
És a kék árnyalatait festi az égaljára.
Még az a tünékeny csoda sem ér fel…
A szemeidben lágyan lobog a lélek.

És ezt teszi őket annyira gyönyörűvé nekem,
Hogy nem magamat, téged láthatlak benne.
Mert mindenhol ott vagy, és benned van minden,
Egy apró csodálatos világ a két kék íriszében.

Azt hiszik akik az
Égbolt tengerét tekintik,
Láttak már csodát
Amitől a lélegzeted eláll.

Eszedbe jut ha felfelé pislákolsz az égre,
És a szívedet lelkedet bevonja melegséggel,
Hogy van valaki evilágon vakító szemekkel,
Aki egy valóságos két lábon járó minden.

Szólj hozzá!