Gyöngykoszorú

Fragmentum
Megérkeztél, de léted hiányt suttog.
Poros mosolyom árva lényem
búcsút halmoz magára.

Harmatnyi könny
Szelíd nevetést, harmatnyi könnyet kovácsol
az ember, s vágyakozik szakadatlan hallgatásra.
Mondd, hallod-e mikor suttogok feléd, csöndes
igaz nevetést?

Tilalom
Ne nézz most felém, hiszen
kőre mázolom tenyerem.
Kiterített égi lepedő a lelkem.
Csupán e megszokás hajtogatta szívem négy görbe sarkát.
Mégsem ismerte senki lelkem zengő dallamát

Ölelő kétsoros
Az égvilágon semmit sem akartam.
Csak eget, és világot

“Gyöngykoszorú” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Könnybe lábadt szemekkel olvastam soraid <3
    Nagyon büszke vagyok rád.

    Puszil barinőd, Angi <3

Szólj hozzá!