Már más vagy, mint régen,
Nem ismerlek teljes egészében.
Az, kivel éveket eltöltöttem,
Eltűnt valahol a messzi ködben.
A gyermeki szeretet alábbhagyott,
Én bennragadtam, ő tovább utazott.
Azóta keresgélek régi éne után,
De mindig a valóság csap pofán.
Olyanok vagyunk, mint két idegen,
Hiába köt szerződésünk vérben.
Szellemként jár-kel a házban,
Minden szó tétovázik számban.
Nézem, s tudom, hogy ki volt,
Most, azonban egy sötét homályfolt.
Harag és bánat vesz körül,
Könnyem foly, még ki nem ürül.
Évek múltán sem tudok tovább lépni,
S stratégiámban tovább lépni.
Csak várok arra, míg felém fordul újra,
És visszatér szeretete régi csillogása.
Igen, lehet ilyen életérzés. Magdolna
Kedves Kinga,
Soraid érzékletesen tükrözik az érzelmeket, ha jól értelmezem a szerelem halványulását és azt az időszakot fogtad meg, amikor a párunk megváltozik. (Ami szerintem egy természetes folyamat.) A kis formai hibák viszont úgy érzem nem hagyják eléggé érvényesülni ezeket az érzelmeket. Legalábbis engem kizökkentettek olvasás közben. Olyanokra gondolok, mint a ragrímek vagy amin nagyon megakadt a szemem az a “tovább lépni” megismétlése.
Remélem nem bántottalak meg ezekkel az észrevételekkel. Még nekem is van hová fejlődnöm bőven. Viszont a tartalom, a téma tetszett.
Szeretettel: Ginko❄️