Vannak kimondatlan dolgok.
Én ismerem őket a legjobban.
Bedobtam őket a folyóba,
Az ár hadd vigye, hadd sodorja,
Ne is lássam őket soha.
Sosem volt ily vad az áramlás.
Pedig mindig oly csendes, félénk,
Oly nyugodtan csordogál.
Nem volt sosem kirívó.
Meghallgatta imáimat,
A kedvemért ma megerőlteti magát,
Meghallgatta a szívtörött baját,
A kedvemért ma gyorsan szedi talpát.
Ha megteszed a szokásos
Délutáni sétád, s a rakpartra
Tévedve szemeid egy
Síró embert vizslatnak,
Én vagyok. Érted sírok. Értünk.
Hogy nem szólaltam meg akkor.