Csak mit egy kő nyom

Pázsitba süpped a fájdalom.
Lelkem a tisztásnak átadom.
Fölém nőtt égbolton láthatom,
könnyebb vagyok egy fél élettel.

Csak tudnám, miért a Hold ragyog!
Hová tűnt belőlem csillagom?
Tán este lett bennem. s altatok
egy gyermeket. Már ne ébressz fel!

Őz lép ki fák árnyéka mögül.
Fűszál lábát érve megkövül.
Annyi álmatlan álom közül
ezt élem, ébren is álmodom.

Csak mit egy kő nyom, magányosan
ásít fel mellkasom, álmosan,
míg Ő a tisztáson átrohan,
kifújt levegőként távozom.

Szólj hozzá!