Megöltem a maradék lelkemet,
Hogy ne tudjalak szeretni tégedet!
Eladtam a szívemet, rögtön az elsőnek!
S vettem egy darab fekete szenet,
Hogyha látlak ne esek rögtön szerelembe.
Megtanultam nevetni,
S őszintén hazudni.
Olyan lettem mint a természet.
Festek, de még sem érzek.
De a képen látszik minden sebem.
Ködös reggel indultam,
Közben hallgattam a csendet.
Járda mellett néztem hogyan szál a fecske.
A padon a madárka megpihent mosolyod mellett.
S Bennem a darab fekete szén lángra kélt!