Passió

Fonott, elnyűtt kosárban
ringattak engem, az álmot.
Koravénen s még gyermekként
kiáltok hozzád: anyám,
jó régen elhagytál engem… engem
az apró suhancot, bortól részeg,
tomportól mámorodott férfiút.

Idegen vagyok én már,
s felettem tárogat a halál.
Mert kiben fogantam meg,
mint dölyfös úrban a szikra?
És kipattantam a velőből
kocsonyaként, majd összegyúrattam.
Ó, én föltámasztom magam!

Keserű a must, mit kortyolok,
s rémálom maradok!
Tépett fa alatt, kopasz fa alatt,
ülök magányosan: vállamon nem
pihen puha kezed, s fürtjeidet más
arcába fújja a szél… magam vagyok,
lássátok feleim, porszemként távozok.

Szólj hozzá!