Merítek magamból, hogy lényemnek
Túrcsorduló, esendő Mindensége
Papírba burkolt, örökké való ölelés
Legyen Nektek! Ti gyönyörűséges
Darabjai szívemnek, kiknek érintését,
Nevetését, mindennap-mindenségét
Magamba zárva hordom.
Miattatok nem gondok
A jelenek.
A teleket
Meleg fényetekbe burkolva
Vészelem át. Hogy mondta
A Bölcs? “A szeretet végtelen,
És tud várni.” Sokszor képtelen,
Gyűrődő ráncok húzódnak szívemen,
De miattatok, értetek simulnak egyre
Rajta e ráncok. Elképesztően mélyen
Végtelen teremtmény az emberi lélek:
Százával, ezrével vele örökké beleférnek,
Győzve hullámát a gondoknak él meg
Reggelt, mulat át nappalt, köszönt estét.
Hálás ezért eléggé nem lehetek, még;
Eljön majd az idő efelé is, addig csak egy futó gondolat, ennyi;
Miattatok, értetek, kiknek szívébe férek, érdemes tollat ragadni.
