Képek

Ijesztő nézni a képeket.
Látni, hogy nem vagyok rajtuk.
Ha fizikálisak lennének,
már gyűrött lenne a sarkuk.

A képeiteket a kijelzőmön látom,
és elmondhatatlanul bánom,
hogy nem vagyok ott veletek.
Mindig visszasírom a szeptembert.

Mikor reményekkel telve
céltudatosan álltam köztetek,
de aztán valami félrement,
azóta reggelente remegek.

Mostanában csak megyek,
magam sem tudom hova,
cél nélkül, lézengve létezem.
Még most is köztetek járok álmomban.

Kérlek bocsássatok meg,
nem akartam csak így eltűnni.
Elköszönnöm is illene,
de nehéz a telefon, könnyebb megszűnni.

Mindezek ellenére mikor arcotok látom,
egy könnycsepp legördül a vásznon.
Próbálok az emlékekből jóllakni,
úgy, hogy maradjon télre is, pedig már nyárra sincs.

Szólj hozzá!