Magány

Sötétben fekszem magammal,
Fekete lyuk nyílik, mely felfal,
Magány telepszik mellkasomra,
Csontos kezeit nyakamra fonja.

Fejemben gondolatok harcolnak,
Ajkaim, mint a hóviharban, megfagynak,
Megbéklyóz a jéghideg félelem,
Mikor tűzforró lelke érintését érzem.

Delíriumos álmomból felriadok,
Görcstől lebénult karommal kutatok,
Kutatok utána. Megkönnyebbülök.
Amikor forró testébe ütközök.

Szorosan ölelem, magamhoz láncolom,
Megnyugtat a melle, markolom,
Függő vagyok, ő meg az adagom,
Zuhanok a sötétségbe. Visszaalszom.

Ujjam között alakja szertefoszlik?!
Megsemmisítő, teljes sötétség.
“Libera me, Domine, de morte aetena,
In die illa tremenda…”

Szólj hozzá!