Merengő

Ősz van.
Érzem.
Kegyetlen szele ráncot fúj a tájra.
Félek.
Tüdőmbe szökik az elmúlás illata.
Lépek.
Száraz falevélen megpihen lábam.
Nézem.
Ahogy lángba borítja a fákat.
Kérem.
Vigyen el messze, messze magával.
Délen.
Felragyogtatja fáradt csillagát.
Fényben.
Állok, és hallgatom a Csend dalát.
Légben.
Járok, mint oly sok gondtalan madár.
Télen.
Tudom, majd tovamegy, s nem jön már.
Réten.
Tovasuhan, tűzleveleket kerget a határ.
Égjen.
A nyár, mely nem tér vissza a ő nyomán.
Részem.
Viszi magával, ellopja, s megy amerre lát.
Vérzem.
Lesújtott, s hogy itt járt, én tudom csupán…