Félek, hogy egy délután csak elalszol.
Félek a világtól, és félek magamtól,
Félek, hogy ez itt nem örök,
Félek attól is, hogy az, hogy a körök
csak elernyednek a tizedik év után.
Félek, hogy nem fogsz már szeretni,
Félek, hogy én nem foglak, hogy ennyi,
Félek a félelemtől, a tudástól,
Félek, hogy nincs képem a világról,
néha csak ülök, és az elejére gondolok.
Félek, hogy valaki hazugságért hagy ott,
Félek attól, hogy túl őszinte vagyok,
Félek a sötéttől, hogy ez az énem igénye,
Félek attól, hogy kirángatsz a fénybe
egy délután, amikor jó lesz a házban.
Félek, hogy túl eggyé vált az életünk.
De így legalább
Együtt félhetünk.