A keddek furcsa közjátéka lett, hogy
Egymás után jövünk magánangolon.
“Fulltotál véletlen”, hogy akkor és ott
voltam a Ligetben. Ültem a padon.
Habár két órája csak rád vártam ott,
hirtelen észre sem vettem, hogy jöttél.
Mégis, abban teljesen biztos vagyok,
hogy rám sem néztél. Simán eltekertél.
Bámultam, hogy a szél ruhád lengeti,
közhelyes voltál, mégis eredeti.
Az érzés, mint mázsás üllő, rám esett.
Terjedt rajtam lassan, mint egy májfolt;
-ha még veled is ennyire nehéz volt,
milyen szörnyű lesz az élet nélküled?-