Mísz merengő
Ültél-e már a Duna partján elveszetten,
Nesztelenül egy szál cigarettával a kezedben,
Bánatosan vizslatva az éjféli fényeket,
Miközben a fagyos víz csapkodta térdedet,
S vágyakozva nézted a hollószín eget,
Mielőtt a hullámokba oltanád testedet?
Kiivott sörösdobozokból állítva sereget,
Halkan idézvén csillagképeket, s szenteket,
Megtorpanván a visszafordíthatatlan
Folyományától, mi követné tettedet,
Imára nyílik reszkető ajkad, szó nem hangzik,
Léted minden rezdülése bennrekedt.
Ültél-e hát, a Duna partján ily veszteglő
Állapotban, elhagyottan, becsapottan,
Dühtől borzongva, hirtelen megiramodva
Felrúgván kavicsot és szemetet,
Apadó könnyektől homályos szemedet
Megtörölvén, átkozva szeretőt, s szerelmet?