Páli Nauszika: Mély gondolatok
Kétségek keringenek fejembe,
lelkem csak ,mint egy vándor
kóborol a pusztaságba szüntelen
hívogat egy hang a messzibe ,
hol a szabadság vágya megölel,
hol a kín a távolba messze nyúl,
s hol a fájdalom küszöbe vége
oda hív egy hang egyre messzebbre.
Még a szerelem tüze sem oltja
lelkembe a haragot és fájdalmat,
mely kiskorom kiskertjébe virágzott,
s mi azóta is csak nő a magasba ,
ahol egyszer talán majd elhallgat.
Valójában miért van a fájdalom,
ami a lelkeken csak úgy átgázol?
Miért van a sok bánat ami így áthat?
Ez az élet már csak folytogat minket,
mi meg bohócok módjára ugrálunk
ezen a zűrös aknamezőn ami csak
arra vár szüntelen ,hogy felrobbanjon,
s minket ebből a világból kiírtson.
Valójában én is csak úgy létezem ,
s testem várja azt minduntalan ,
hogy a sorsom akarata csak elérjen.