Haragra gyúlt Pál György fia,
– Leplezetlen nőügy volt –
Bika orrában karika,
Fehér ingén forró vér folyt.
Kertek alatt régi barát
Némán, kérdés nélkül várta,
Nyoma sem volt félelemnek,
Fagyos pillantását állta.
A földön térdre rogyva sírt,
Barna szempár nézte újra,
Szürkületi köd szitált,
Jobban vívott, és leszúrta.
Félig ölébe fektette.
Azt suttogta, hogy: „Jobb neked.
Vesztettél, de szabad vagy,
S megőrzöd a becsületed.
De én vérzek, már nem érzek,
Remegek, most nézz meg engem!
Hol a lány, hogy elsirasson?
Nem győztes, csak gyilkos lettem.”
Két fiú, egyik sem mozdult,
A varjú károgott a fán,
Csak az ördög tudta volna,
Hogy melyik halt meg igazán.