Egyedül

Kávé és cigaretta, mely lelkem szépségét egyben tartja.
Sötét gondolatok kerülgetnek, de hiszen ettől lesz valós az élet.
Attól, hogy csókok helyett a magány az egyetlen társam, éjjelente
A Holdnak mesélek, nem embereknek. Nem vakíthat el most semmi sem,
Látnom kell, mit nem láthat az átlag ember. Látnom kell,
Mert valakinek el kell mondania, a legfontosabb az egyénnek: a saját kezét fognia.
Lehet, az összetört szív többet tud, több darabban, és mindegyik szilánk
Egy emberöltőt élt, mind magányban. Ezalatt a kevés idő alatt, melyet
Kábultan megéltem, most jöttem rá igazán, hogy ki kell nyissam két szemem.
Egyedül kell látnom a jót a rosszban, Istennek kell lennem,
Ha nem hallgat meg az, kihez fohászkodtam. De miért vagyok itt?
Valaha fontos lehet, amit én írok? Mindegy, hisz a világ is én vagyok.