Vér íze van a levegőnek, vér íze van mindennek.
Nehéz kő a tüdőmön s egy árnyék kerget.
Beleolvadok erős és jéghideg karjaiba,
A levegő köztünk halkan száll, akadozva.
Végtelen, sötét szakadék, nem érinthetlek meg,
A zuhanástól, csendtől én félek, rettegek.
Egyedül, magányos magzat, suttogok a sötétben.
Szárnyaidat mikor nyitod ki fölöttem?
Mikor érsz hozzám hűvös ujjaiddal
Úgy, hogy a világ ütközzön világokkal?
