Perdita-kultusz

Otthonom lehetne.
Sirályok mászta fülemben
Visszhangzik az a két ember a partról
Olyan akarok lenni, mint ők ketten,
Meztelenkedve
a muslinca-muskátli-merrevagyokén szentháromságában.
(olyan sokat beszélek magamban, hogy elalszik a cigi)

Alzheimerem van, már nem emlékszem a nevemre
ezért az vagyok, akinek mások hívnak
Nekivetkőzve magamban kezelhetném az időt létező dolognak
Bár minden csak viszonyítás kérdése
Támpontot választok én is
Más ember ráncain látom a saját múlásom
Más szomorúságán mérem a boldogságot
(még azelőtt volt-e, hogy abba a kukába hánytam volna vagy azután)

ez a reális;
Valahol félúton a létezés nyomora
és az elhalálozás mámora között stopposként.

Szólj hozzá!