Hullnak az égből a csillagok,
De én mindig igaz barátod maradok.
Számíthatsz rám minden bajban,
Míg itt vagyok, neked vagyok.
Ha fáj, bármit elmondhatsz,
Nem kell, hogy szólj,
Csak nézz reám,
Széttört lelked fényes porcelán.
Könnyeid, mint záporeső, hullnak,
De ezek a sebek mindig begyógyulnak.
Ha arcodon mosoly otthont talál,
Szívem ismét hevesen kalapál.
Megyünk az utcán, mint két nincstelen,
És együtt nevetünk mindenen.
Szállnak a madarak egyre felfelé,
S nevetés száll mindenfelé.
A szomszédok dühösen néznek,
Mikor lesz már vége az őrjöngésnek?
Lassan múlnak az évek,
Vége lesz már a télnek.
Halványulnak a fények,
Egyre kopnak az emlékek.
Kutatok a fiókban, keresem a képet,
Már nem is értem, hogyan ért véget.
Megvan a kép, könnyezve nézem,
Milyen szép is volt régen!
Megvan a címed, felkereslek,
S rájövök, mennyire szeretlek.
Hullnak az égből a csillagok,
És én már igaz barátod maradok.
Számíthatsz rám jóban-rosszban,
Újra itt vagyok, örökké itt maradok.