Szeretlek…
Szeretlek és ez sosem lesz másképp.
Fogva tartod szívem, magadhoz láncoltad,
És bár tagadom, hogy most ne lásd még:
Hiányodról küzd bennem annyi gondolat.
Hazug szó ajkamon a nélküled,
Az ürességtől összeroskad.
Elmondom majd…
Elmondom ha egyszer megint leülünk a parkba.
Ott amikor tekintetünk köröttünk elűzi a gondokat,
Szavak nélkül tudod meg kis titkomat.
Mindig csak mi voltunk, egymásra utalva:
Én a megálmodott szimfónia
S Te a zongora.
Gyönyörű vers, nagyon megérintett olvasása közben!