Egy fészek vagyok,
Egy gólya van bennem rabláncra verve,
Tehetetlenül telnek a napok,
Szegény madár azt sem tudja, ki tette,
Egyre csak nézte, hogy testvérei szárnyra kelnek,
Kis gólya volt még,
De látta, ügyeskednek, élelmet szereznek,
Nagyobb a világ, mint hitték.
Mindenféle csörgedező patakokról,
Szebbnél szebb vidékekről meséltek,
Neki miért nem jutott ki a jóból?
Szabadsága miért születtett cselédnek?
Már csak az anyja rosszabb nála!
Káromkodik a rigó,
Ott kellett volna hagynia magára,
Bólogat a szarka, ott bizony,
Télire se röpült el soha,
Egy ilyen kecses állat nem állhat koldusnak,
Még az én fészkemből is lopott az ostoba,
Ezek előbb vagy utóbb úgy is elhullnak,
A két madár károgására ébredt,
Nem várta ezt a napot,
Az anyja már egy hete nem hozott ebédet,
Csak általa élt, s most halott,
Évek óta nem próbált meg elrepülni,
Nem okozta meg ezt az örömet,
Senki sem szeret nevetség tárgya lenni,
De a rosseb egye meg ezeket a dögöket,
Olyan sokat ült felette,
Talán a lánc meglazulhatott,
Csekély reménnyel lábát fölemelte,
Kitártotta szárnyait, és elrugaszkodott.