Mennyi kérdés, mennyi kétely,
Annyi mint ami a sötét égbolton a fényjel,
Egy név, mit kimondani félnek,
Vagy dühből, vagy divatból ejtenek.
Ácsmester és egy szűz fia –
Hogy lett nevéből szent ima
Tényleg nem volt férfi része?
Csak Isten küldte így egészen?
Zsidó srác volt? Vagy valami több?
Próféta, kinek bölcs szava örök?
Tényleg járt a vízen, gyógyított,
Sírban fekvőkhöz szót intézett, s hívott?
Ha ennyire nagy, miért lett árulás
A vége, kereszt, tövis, fájdalmas áldozás?
Ha való volt, S nem csak egy legenda,
Miért lett nevéből gúnyt űző propaganda?
Hol van a szeretet, mit hirdetett?
Gyerekmesébe költözött mindezek?
Én sem értettem, míg nem jött a fény,
Nem találtam, míg meg nem érintett az én.
A terv már évek óta készül,
Hol tiltott gyümölcs lett a vétkünk bélyegül.
S jött Ő, két keze munkája szent,
Asszony nem volt mellette, csak a szent küldetésre ment.
Elárulták, mégsem szólt vissza,
Szíve nem gyűlölt, csak igazat hirdette tisztán.
Ártatlan volt – egyedül az –,
S a Golgotán általa múlt el a harag.
Nem aranykeresztről, nem csecsemőről szól,
Képzelj el egy férfit, ki az időn túlról jött,
S gyógyított, szólt, démonok reszkettek,
Élők keltek fel, mert ő parancsot tett.
Mégis, nem csodái tették naggyá,
Hanem hogy hatalma volt, és mégis alázattal adta magát.
A kereszt nem a vég, hanem a startvonal,
Onnan indul szembenézni a harcokkal
Élt köztünk emberként, de benne Isten járt,
Nem új vallást hozott, hanem mindenek igazát
Ha megérted, minden átalakul,
Szívedben béke lehet, bár kint minden kifordul.
Mert Jézus meghalt – érted, nem másért,
És visszajön, győzni minden sötét hatalom fölött végleg.
Mondd ki az imát, törj ki, ne várj,