Még a hold a csillagokon könyököl
még egy utolsó mennydörgés, villám
még a füstös eget tördeli szilánkosra
még a szél zilálja szét az utca zaját.
Felriadsz, most a kezem után nyúlsz
ujjaink akár a mézédes borostyán
mi masnikkal hint, éber álomba fon
nyújtózik, és talán ki is virágzik egyszer.
Galamb gubbaszt az utca neszén
a hold fénye csillog, de nem vakít
szilánk, törés, szakadék összeforr
és lassan gördül az idő az ajkamon.
