Az éj szíve fémesen csillogott,
üvegbe zárt köd kúszott az ereinkbe,
és minden józanságom
üvegszilánkként tört el.
A szavak elnehezültek,
mint hajnal előtt a levegő,
a tested ott volt,
és a világ többi része eltűnt.
Nem akartam,
mégis engedtem a ködnek,
mely szépnek hazudta a pillanatot.
Most a csend maradt —
és benne mi ketten,
örökre másképp.