Az élet értelmét keresem vadul,
sokszor rám szóltak, ne tegyem.
Éljek úgy, ahogy jónak érzem,
s ne törődjek semmivel.
Nektek még a segítségem sem kell,
ahhoz is kevés vagyok,
hogy megértsem az embereket.
Már az sem kell, hogy a helyzeten könnyítsek.
Ti nem vártok tőlem egy szót sem,
nehéz volt nekem ezt megszokni,
mert ti nekem százszor kelletetek,
amíg én nektek egyszer sem.
Egyedül vagyok.
Egyedül.
Nem tőletek félek,
hanem attól, hogy csak a magány hallja hangom.
Rémisztő az élet, sokszor látom,
értelme sincsen.
Nézek rátok, s nem ismerlek,
ti már nem is vagytok emberek.
A kapcsolatok már rég nem fontosak,
minden emberből elhal a szeretet,
nem számít nektek semmi, csak a harag,
minden szavatok üti a másikat.
Te arra kértél, hagyjalak,
neked idő kell, most ne bántsalak.
Szívem utolsó erejével harcoltam érted,
de az én időm a mostban ért véget.