Utóíz
A tücsökcirpelés!
Az ég halovány kékje,
csalogány!
A vadállomány.
Leveleken játszó szellő zenéje.
A függőlegesen zúgó eső!
Talpam alatt langyos sár,
felhevült betonon párafelhő.
Békanóta!
Szarvasbogár.
A tél jeges ölelése,
korán hasadó rügy,
falusi lány ordenáré nevetése.
Egész éjjel tágra nyitott ablak,
hónapokig tartó konstans izzadás,
templom mögött omladozó paplak,
rozsdás Wartburgokon horpadás.
Az út pora!
Vakondokok otthona.
Hátam mögött érthető mormogás.
Tábortűz.
A zsírcseppektől szisszenő parázs,
tó fölött szomorú fűz,
sós-édes fonott kalács.
Dallama a szónak,
értő hallgatás,
mozdulatlan víztükrön egy csónak,
nem szűnő kutyaugatás…
De ha csak egyet választhatok
mi legjobban hiányzik,
mitől elszorul szívem szava,
nos az nem más,
mint a Hazám
megszokott
illata.