Menet közben tűnhet el a semmibe
Szekrényszagú csend a férfi lélekben sötétedés után.
Lámpát gyújtok.
A hamutartóban csikktenger.
Mellette hever egy majdnem üres cigarettásdoboz.
A fakó-piros vágy is beporosodott.
S mindenütt e félkomfortzónában koszolódott- barna
hálókat hagytak maguk után a szerencsét ugyan nem hozó pókok.
Várlak még. Inkább csak időszakosan.
Itt, a harmadikon.
A jobb szomszéd most is mániákusan s húsz percenként ajtót nyitogat.
Noha nem érkezett hozzá senki.
Hozzám sem.
Godot egy hibázó valaki.
A holnap, ha lesz, félresikerült, talmi kegyelem.
Noha hatalma természetfeletti.
Ezt nem vitatja senki sem.
A Te női valód férfiszívem madárlátta kiskapuján ma sem kopogtat.
Az illúzió, hogy még megérkezel az egyre meredekebb éjben:
Csillagtalan.
Egy rőt parázs még itt maradt a tegnapból, lassan huny ki szememben.
Rávetül növekvő árnya kopottas barna hiányodra.
Vajon létezel-e valahol?
Biztosan ezt most sem tudhatom.
Ha mégis, elgondoltál-e rólam türkizkéken valamit?
Lent a téren két kutyás házikedvence marakodik.
A lépcsőház kihalt.
Az üres hitvesi ágyra gondolok.
Sosincs és nőktől százszor megtagadott, bűnné kikiáltott
szeretkezésekre.
Bűneikben fetrengő férfiaknak ők azonnal megadják ezt.
Nekem véletlenül sem.
Meg nem született gyerekek némasága még csak nem is vádol.
Sem engem, sem Téged.
Negyvenen túli agglegény vagyok. Ezt a kényszer szülte.
Talán telefonon keres majd engem Godot holnap.
Téves hívás lesz.
Noha Te mégcsak nem is leszel akkor sem az éterben.
Hogy végigkísérsz a téglavörös salak-lepte utamon,
egy illúzió lassan halványuló éjhideg emléke.
Menet közben tűnhet el az utolsó leánykérés a semmibe.