Dél után
Édes álmok párnáján üldögélek,
hajam cseresznyeág cibálja,
szelíd kávét és gyönge bort iszom,
míg csendes, esti füst száll a virágra,
várom, tán visszajön véle az ifjúságom.
Egy szálló pókfonál, vagy cinke rebbenése,
egy pillanat elég s elém vetűl a múlt,
szép kedvesek, akik mind elfogadtak
és mások is, ahol csak kép vagyok,
mindegyik fáj, de mégis újra játszom.
Ma már tudom, sosem volt kár szeretni,
s ha megszólítom őket, visszatérnek,
az élet most csupán rövidke déli álom,
mint fürge gyíkfutás, épp annyi csak,
vagy mint a lepke, ha elrepülni látom.
Kedves Erzsébet, nagy baj lenne, ha Ti, NŐK, nem lennétek, kihez írhatna az ember ilyeneket? Köszönöm, hogy olvastál, szeretettel, lászló
Kedves László! Gyönyörű és megható versedhez szeretettel gratulálok. 😊