A törékeny dolgok. – Nagymamám emlékére. – A láng… – Tépd ki lelkem névjegyét. – Őszi eső.

Ahogy járok hideg reggel,
A hűvös tájak közt,
Emlékszem hogy szerettem,
Feküdni a virágok közt.

A Nap ragyogva sugárzik,
S én csak nyelem,
Ifjú éveim emlékét,
S a pipacsot szedem.

Lágy szellő surran el,
A forró-forró nyáron,
S én csak bambulok mélán,
Állok egy árkon.

Szemem ahogy behunyom,
Illatokat hoz felém a szél,
Bárhogy is titkolom,
Szívem a változástól fél.

Messziről jött furcsa hangok,
Ébresztenek rá engem,
Hogy minden ami törékeny,
Tovább él majd bennem.

2005. 03. 09

Nagymamám emléke

Nagymama, Te drága jó lélek,
Bárhogy nyújtózom, többé el nem érlek,
Mert közénk állt a föld, a víz, s az ég,
De hiszem hogy a mennyekben találkozunk még.

Nagymama, többé nem látlak jónak, s szépnek,
A világot nélküled már nem látom épnek,
Mert megtört bennem a világi szeretet,
Mi veled együtt élt, s igazán csak benned létezett.

Nagymama, Te értetted a sanyarú létet,
S bár soha senkitől nem kérted,
Tovább viszünk szívünkben, s feledni nem fogunk,
Egy ilyen áldott emberhez méltóak lenni nem tudunk.

Nagymama, kérlek néha nézz le ránk,
Uram, hallgattasson meg bús imánk,
Találtasson meg az örök boldogság, nyugalom, béke,
Legyen nekünk áldott Nagymamám emléke.

2005.05.06.

A láng…

A láng mely égeti lelkem,
Lassan felemészt.
Csak várok és bízom a csodában,
De nem jön.
Létem virága szépen nyílik,
S ha majd elnyílt
Mondhatom – e kedvesem hogy nem hiába?
Csak egyszer éreznéd illatát,
Tudnád kell – e.
S néha már úgy vagyok,
Te nem látod a virágot.
Nem látod, nem érzed,
De akarod – e egyáltalán?
Tudom, hogy nehéz a kertész élet,
De igénytelen növények közt király lehetsz.
A föld, az édes már adva van,
Csak a víz kell.
S Te locsolóval a kezedben majd dönthetsz:
A lángot oltod el, a virág szomját…
Vagy esetleg egyik sem…
De Te locsolóval a kezedben majd dönthetsz…

2007. 05. 08.

Tépd ki lelkem névjegyét

Kitéped lelkem névjegyét,
És magaddal viszed a hosszú útra,
Netán ha hiányoznék,
Előveszed újra meg újra.
Ha nekem fáj,
Neked is égetnie kéne,
Most bánatom fest hamuszürkét
A ragyogó égre.
Ennyi volt hát nem több
Mit egymásnak adhatunk?
Volt idő mikor úgy hittem,
Csak együtt halhatunk.
Hogy kezem örökre
Átkulcsolja kezed,
Egyedül nekem ragyog,
Mosolyog a szemed.
Ha meghalnék tán nem fájna,
Hogy mást is fogsz szeretni,
De őszintén és tiszta szívből,
Csak rajtam bírsz nevetni.
Most már tényleg úgy lesz,
Hogy nélküled kell élnem,
Nem. Ó nem,
A haláltól már nem kell félnem.
Örökre kicsúszol ölelésemből,
S ahogy távolodsz a szélben,
Térdre rogyva bőgök,
Reggel, este, s délben.
Hát tépd ki lelkem névjegyét,
És vidd is el az útra,
Ha esetleg hiányoznék,
Már nem leszek, de Te vedd elő újra.
Ha nekem már nem fáj hisz nem vagyok,
De neked létem kéne,
Bánatom majd szívet rajzol,
Nézz fel rám az égre.

2007.08.05.

Őszi eső

Százszor esett eső,
Ifjúi fejemre,
S százszor hullot szerelem,
Beteges szívemre,
De itt vagyok,
És csak annyit mondhatok:
Megérte!

Megérte fáradoznom,
Borongós napokon,
Megérte sírnom,
Magányos hajnalon,
Hiszen élek és érzek,
S a legfontosabb: értek,
Hozzád!

Sovány szavaim,
Igen kevesek,
Mert szerelmes csókjaim,
Elég hevesek,
De hozzád vágyik mind a kettő,
Szerelmet hullajtó ritka felhő,
Kedvesem!

Essen még eső ezerszer,
S mossa át fejemet,
Hozza el újra nekem,
A megváltó szerelmet,
Szerethessem kedvesem,
És imádjam az életem,
Drága Istenem!

2004.08.14

Bagaméri András