Az utolsó könnycsepp

Az utolsó könnycsepp

Karácsony napjára virradt fel a nap
S felhőágyából fagyosan bámult szét.
Meleg kéz sugara egy köpeny után kap,
Nehogy szétszórja a hajnalnak hidegét.
S a házakba toppanó béke és szeretet
Melege tölti fel az arcokat,szíveket.
Ő nem érezte e boldogság édes izét.

Ott állt a templom nyitott kapujában.
Koldus volt,szegény,kit utál más,s lenéz.
Öregen,letörve az élet viharában,
Rongyos,szűk ruhában,kért ,könyörgött pénzt.
-Amit adtak máma biz nem volt a legtöbb-
Bánta ő is régen,hogy a hidegben kijött.
Jó melegben lenne bent az állomásban.

A gyermek megállt mellette,s reá nézett
-Miért áll itt bácsi,jobb ha elmegy haza-
Apró gombszemében huncut fény derengett
-Vagy talán ön éppen a Télapó ,maga?
Az öreg szemében megrándult az ideg,
Bizony nincsen máma ,aki neki fizet
Ő mégis örömet ad ennek a kis lénynek.

Igen,a Télapó én vagyok ,kis lelkem,
Itt ülök,hogy lássam ,ki a rossz gyerek.
Őszintén megmondom,nagyon-nagyon féltem,
Hogy sokan lesztek,kikhez nem megyek.
A gyermek hitt neki,boldogan szaladott,
Ő nézte amíg eltűnt,könnyekig hatódott.
S ráncos arcán át lefolyt a sűrűbe.

Virradóra járt,mikor a pap rátalált.
Megfagyott testéből a lét rég kiszállt.
A kegyetlen élet őt többé el nem verte,
A könnycsepp,az utolsó,mi lelkét felengedte
Urához!

Szólj hozzá!