Az ember.


Az ember

Az mondja, mocskos az élet,
Aki nem hordott tiszta ruhát,
Pedig kimoshatta volna,
De minek gyötörje magát.

Az mondja, nincsenek színek
Aki sötét napszemüveg mögül
Csak nézi, nem éli az életet,
Hogy kitűnjön mások közül.

Az mondja, te beálltál a sorba,
Aki mindig a sor elejére áll,
Tekintet nélkül másokra,
És pökhendi módon dirigál.

Az mondja meg, te milyen vagy
Ki még tükörbe nem nézett,
Vagy nem tudja, mi az ember
De hiszi, hogy ő áll mind felett.

Kinek joga mindenről dönteni.
Kimondani: ez fekete az, fehér.
S aki nem bólint, arra dögcédulát!
Az emberi méltóság ennél többet ér.

Kondra Katalin

“Az ember.” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. Kedves Kati!
    Bevallom, egy másik versed keltette föl az érdeklődésemet és mindet végigolvastam, amit a honlapon közzétettél. Meggyőződésem ugyanis, hogy egy-egy jó verset írni előbb-utóbb mindenki tud, de több vers már meghatároz egy költői világot. Ez a versed is jól szerkesztett és érződik, hogy jelentős verselési tapasztalatod van. A mondanivalót, úgy érzem, hogy egy kicsit direkt módon fogalmaztad meg az ötödik versszakban, de kárpótol az első négy versszak látásmódja és képi megközelítése.
    Általánosságban az a személyes véleményem, hogy azok a legjobb verseid, amelyben az élet mulandóságának finom árnyalatait és hangulatait mutatod be, vagy legalábbis azok ragadtak meg leginkább. Szerintem kifejezetten jól verselsz és az a benyomásom, hogy ebből egy egészen jó, valóban nőies költői világ alakulhat ki. Írj sokat.
    Üdvözöl
    Tota

  2. Nekem ez a versed úgy ahogy van nagyon tetszik
    Tartalmas és élesen kritikus, de nem baj. Formailag, szerkezetileg is nagyon jól megállja a helyét.
    Gratulálok
    keni

  3. Kedves Katalin!
    Egyetértek az előttem szólókkal, nagyon tetszett és én is így látom, ahogyan a versben megírtad. Köszönöm az élményt!

    Üdv.: Éva

  4. Kedves Katalin!
    Csak Dícsérni lehet, elolvastam, és mégegyszer elolvastam!
    Gratulálhatok?
    Nagyon Gratulálok!
    Üdv: Zoli

  5. Kedves Katalin!

    Sajnálatos, hogy így van, ahogy itt leírtad, de igaz.
    Nagyon tudom értékelni az ehhez hasonló gondolatokat.
    De kár, hogy azok nem olvassák, akikről szó van, mert a napszemüvegjük mögül nem biztos, hogy el tudják olvasni!

    Üdv.: Torma Zsuzsanna
    :):):)

Szólj hozzá!