Sodródás.


Sodródás

Rohanok, mert rohan az idő.
Nem várok, mert engem sem várnak.
Elbeszélek, mert mellébeszélnek
Prédája vagyok a sötét magánynak.

Kiveti rám hálóját az éj.
Nem alszom, mert mások sem pihennek.
Dübörgő kőfalak közt nincs
Hová menekülnék, a hangok követnek.

A reggel még olyan messze van,
Derengő fényben táncolnak a színek.
A nagy kavarodás elragad, repít
Oda, hol bárki lehet láthatatlan lélek.

Belenyugszom a nagy semmibe.
Pihen az agy, testem pihekönnyű vászon,
Átlép időt, létet, határokat s végig
Magamnál vagyok, csak fekszem az ágyon.

Majd holnap újra rohanok.
Nem várok, mert engem sem várnak.
Hallgatom, hogy mellébeszélnek,
S átengedem magam egy másik világnak.

2008 július

Kondra Katalin

“Sodródás.” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Kedves Katalin!
    Nagyon tetszik a versed és annak külön örülök, hogy jól vagy!
    Szeretettel: Viola

  2. Köszönöm hozzászólásaitokat! Az értem aggódóknak üzenem jól vagyok. A verseim olyan érzelmeket közvetítenek, amelyeket minden ember érzett már életében, csak esetleg nem így fogalmazta meg. Nem kifejezetten rólam szólnak.

    Üdv: Kondra Katalin

  3. Kedves Katalin !

    Ismerem ezt a nyugtalan és nyughatatlan lelki állapotot, amit végigvittél csodás szépséggel megírt versedben. Kifacsartad belőlem is a bánatot és az unottságot, mint ahogy szoktad a citromot.
    Jó zöld teát készítettél hozzá, de tudod én csak cukorpótlóval ihatom, ezért nekem legközelebb ezzel édesítsd, de ne csak a teát, hanem a versed is és adj még hozzá aromának egy kis Portoricó /eredeti/ rumot , mert ettől lesz igazán Kondra-ros…. /Elnézést a névviccért, ha kissé morbid is, de vígasznak és egy kis feldobódásnak szántam./
    Szerettel !
    keni

  4. Kedves Katalin, nekem nagyon tetszett a versed!

    Üdvözöllek: Torma Zsuzsanna
    :):):)

Szólj hozzá!