Előre vesztesek!
Egy villám keresztülfut a sötét égen
És bódulatom letekint a magasból
Néhány ezrelék csupán, de sok lesz, félek
Csak nyögök a lélegzet mázsája alól
Érzem fülembe lihegni a másnapot
Szúrósan, borostásan, büdösen suttog
Ti hazug szörnyek, kérlek, most hagyjatok
Ha már a részeges énem sem hagy nyugtot
Keresnek a mintaember tekintetek
Hisz botrányos mit művel a punk proletár
Tudom, hogy ember sem vagyok szerintetek
Milyen, ha felsőbbrendűség tudat szekál?
Megvető tekintetek, ti jobbak vagytok
Egy olimpuszinak fáj engem látnia
Zöld szemeimmel végignézek rajtatok
Majd torkomból feltör az unszimpátia
Még talpon, bár kerítésbe kapaszkodva
Állok, “Давай” – üvölt rám a keleti szél
A deszkákon túl egy nagy, világos szoba
Csak úgy ragyog a húszkarátos lámpafény
Eszembe jut a panel, a betoncsúszda
Acélszürke emlékek, nekem így is szép
Öntöttvas játszótér, piszkos lámpabura
A lakás még bevillan, majd szakad a kép
Éppen csak kinyitom a szemem, már frusztrál:
Bámul a reggeli tükörkép- hasonmás
Szemembe köpi: lehetnél több, ha tudnál
Emlékszel, régen még önmagad voltál