Kárhozat
Szétszabdalt szívemből patakként csorog:
A vér, mi szenvedéstől s bánattól ragyog.
Álszent, rejti fénye a múltnak szennyesét
Hűen hitt reménye szór száz és száz regét.
Miért így?! – hogy fájjon? Hisz szép volt egykoron…
– Hogy csatabárdot ásson, de csak a hantokon!
Mért kellett e harc vajon, s a sok-sok vérpatak?
Hogy megnyugvást találjon a bűnös Kárhozat!
Müller Róbert
Ez elég erős, de szerintem senki nem ussza meg, hogy ilyet érezzen. Remélem már túl vagy rajta és vár rád az üdvösség.
Kedves Róbert!
Nem igazán tudok versedhez, s annak mondanivalójához érdemben hozzászólni. A sok miért?-re talán magadban meg tudod adni a választ!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
:):)
Szia kedves Robi…hát én már csak azt mondom… engedtessék meg az írónak, hogy olyan stílusjegyekkel fejezze ki magát amit jónak lát a vers tartalmának hangulatának érzékeltetéséhez. Ha vér ..hát legyen vér ami e fájdalmat kifejezi.. ez itt remekül sikerült…
őszintén gratulálok
szeretettel
Ilona
Kedves Róbert!
Szomorú és szép és túl sok a fájdalom, megnyugvást mégsem talál ott a hantokon.
Nagyon tetszik.
Gratulálok: Anikó
Vér és indulat. Nem az én világom. És ez nem baj. Peo