Kalitka…
Sötét lepel, csendes égen
Halk zörej a meszességben
Eső csepp a semmiségben
Csillag szalad fenn az égen
Lelkem fájó gondolata
Éji madár csicsergő dala
Maradj még lelkem nyugtató sugallatja
Szelek üvöltő zaja
Szoba sarkát beragyogja
Szívem már az idő rabja
Kalitkában az ítéletet várja
Láncát ide-oda húzza
Lelkemet a föld alá húzva
Magány örök lakatjával bezárva
halok meg magányomban…
Orsós Mónika
Timóca véleményét osztom.
Láncát ide oda húzva
Lelkemet a föld alá húzva
Rabként halok meg
Könnyes szemmel
De vígan s mosolyogva
Sétálok a másvilágba
Pokolba vagy mennyországba?
?
Kedves Anna!
Örülök, hogy tetszik…oO tudom a magányomban szó nem épp találó…nem volt jó választás….am rímek szándékosak, így fejezem ki hogy akár milyen rossz is legyen az élet nevetek rajta, játék csupán amit túl és át kell élni:)!
Szép napot!
Kedves Timoca!
Nem haragszom, egyáltalán nem!:) Szívesen veszem a kritikát is! Ez a versem nekem se tetszik!
Ám, egyetlen dolgot hozzá tennék…bokorrím?miért?
komor és kedveskedő egyszerre! Ilyen vagyok én… az én érzéseimről szólnak…az élet zűrzavaros… jó magam is!
Köszönöm még egyszer….sokat tanultam ebből…:)