Kegyetlen az élet

“Kegyetlen az élet” bejegyzéshez 21 hozzászólás

1. Drága Majám…minden szülő átmegy ezen a lélekölő aggódáson .. a gyermekeink pedig felnőve megértik egyszer…ha korábban nem is..amikor ők is szülők lesznek…
   Ölellek
   Ilona

2. Kedves Anikó!

   Köszönöm, hogy elolvastad eme versemet. Sajnos nap-nap után mindig csalódnom kell…
   Nem tudom hol rontottam el:((((
   És közeleg az anyák napja…
   Üdv: Maja

3. Kedves Zsuzsa!

   Először is köszönöm, hogy itt jártál. Olvastál és véleményeztél.
   A kilenc hét nem elírás, de ezt már fentebb megírtam, de neked is elmondom.
   24 hetesen megindult a magzatvizem és majdnem meg kellett szülnöm a lányomat. De hála a Jó Istennek, még 9 hétig növekedhetett a hasamban és így 33 hetesen jött a világra. Így is korán, de fejlettebben.
   Ha őt is elveszítettem volna, akkor már nem lennék én sem, mert az első fiunk halva született, azt is nagyon nehezen viseltem.
   Üdv: Maja

4. Kedves Tigram!

   Köszönöm véleményedet és azt, hogy olvastál.
   Üdv: maja

5. Kedves Maja!

   Engem szíven ütött ez a sor: "Most éles tőrt szúrtál a szívembe". De nem lep meg, hiszen mi anyák, tudhatjuk, hogy ez az érzés nem egyedi, s nem egyszer történhet meg velünk, de mi anyák, mégis, mindig, mindenért megbocsátunk.
   A kilenc hét, valóban megkérdőjelezhető!
   De ez biztosan csak elírás lehet.

   Üdv.: Torma Zsuzsanna
   :):):)

6. Kedves Maja.

   Az anyai érzésnél csodálatosabb nincs. Semmihez nem hasonlítható. Féltés és örök aggódás.
   Nekem tetszett nagyon a versed.
   Szeretettel:
   Tigram.

7. Drága Robi!

   KÖSZÖNÖM…. hogy azért szóltál a versem alatt, és köszönet a segítségért is… mindig jól esik lelkemnek szavaid mélysége és a szereteted, ami sugárzik ebből a pár sorból…
   Remélem majd jó pár év múlva csak nevetünk ezeken a "kegyetlen" sorokon!

   Puszillak a távolból:)
   drága hölgyed

8. Kedves Timóca!

   A lányom szabadon van… de ezzel visszaélt már sokszor…és nem hiszem, hogy egy 15 éves lánynak cigaretta és ital kell. Ez ellen harcolnék, de már nem tudok…Sosem cigiztem, senki sem a családomban… de sajnos az apja igen…sőt, volt, hogy ő adott neki. Így nem lehet nevelni… én nem engedném, de ő igen. Általában én vagyok a szigor, a hétvégi apuka pedig havi 4 napot a jófej….
   A legnagyobb baj, hogy nem mondja el a dolgait, vagy csak nagyon ritkán:(
   Remélem változik majd a helyzet…
   Én ennyire sosem lázadtam, de tudom anyuék mindig aggódtak…
   Köszönöm a hozzászólásodat és a dícséretet!
   Üdv: maja

9. drága hölgyem,,,
   talán nem is kellene szólnom, hisz e témában legfeljebb elképzelt gondolataim, mint sem átélt érzéseim lehetnek,,, mégis ha megengeded pár szót szólnék,,, mint minden írásodban, itt is megkaptuk azt az eyenességet, amit kevesen mernek felvállalni,s talán ettől olyan szép,,,éppen ezért csak elismerően tudok szólni, már ha figyelembe vehető bármi is , amit e témában szólhatok, hiszen mint férfi, anyai érzésekkel nem lettem felruházva,,, úgy gondolom: e "sablonosság", "hétköznapiasság", csak azokat érintheti meg, akik nem mint egy leírt sort, hanem mint mögöttes, és igen-igen sokat mondó érzést keresnek ,,, mint látod, van aki megtalálta, megértette,,, maradj csak nyugodtan ilyen szentimentális, mert ami egyenes szívből, tisztán fakad, azt ugyan nevezhetjük sablonosnak/vagy bárminek/, mégis inkább azt mondanám: emberi érzésekről beszél,,, talán csak egy picit érteni, érezni kell!
   szeretettel 1000000: R

10. Kedves Maja!

    Így már teljesen érthető, miért írtad úgy ahogy. Köszi, hogy elmondtad.:)
    Fel a fejjel, a felhők mögül mindig kisüt a nap.B)

    Szia! Heni

11. Kedves Terike!

    Köszönöm, hogy te is az olvasóim között vagy, mindig örülök hozzászólásodnak.
    Remélem ebből is "tanulok"
    Csak az a baj, hogy más nem…
    Puszillak szeretettel: maja

12. Kedves Heni!

    Aki közelről ismer tudja a történetünket. Így akartam írni, ahogy olvastad, hiszen kilenc héten keresztül imádkoztam, hogy még ne szülessen meg a lányom, hanem fejlődjön a méhemben… így is korán jött… de jött.
    Köszönöm hozzászólásodat neked is. Puszi
    Maja

13. Kedves Gyöngyi,Anikó, Ildikó,Kriszti, Rozálka, Mara, Leonárdovics!!!!

    Köszönöm hozzászólásaitokat ehhez a "kegyetlen" versemhez.
    Olvasva a vigasztaló sorokat egy picit könnyebb, bár amikor átéli az ember akkor inkább a könnyebbik utat választaná…
    Az a nagyon fájó dolog, hogy ezt szinte napi szintem megkapom… ha nem az egyik, akkor a másik gyerekkel van valami…
    De ez a vers is múlt idő már és nekem is előre kell néznem.
    Szeretettel: Maja

14. Kedves Maja!
    Nem akarok ismétlésekbe bocsátkozni.Az anyaság öröm és fájdalom együtt.
    Gyermekeink nem kérték, hogy születhessenek, a "magunk örömére"hívtuk életre őket.
    Ne, várjunk önzően örökké hálát jön az magától is,csak ki kell várni okosan, megértően mi is voltunk kamaszok.
    Milyen könnyű ezt tanácsolni amikor már felnőttek a lányaim, akiket én is egyedül neveltem és mindegyik csupa jóság!
    Én is átéltem a "bezzeg kort".Fájtam ahogyan Te írod gyönyörűen fájdalmas versedben.Azóta már többször eszembe jutott olyan dolog is amit én akkor nem jól csináltam.Mondom is a lányaimnak:Ők mosolyogva
    megsimogatnak és mondják, hogy "dehogyis Anyucim…
    Te jól csináltad"!
    Gyönyörű, fájdalmas versedet érdemes elolvasni!
    Szeretettel:Teri

15. Kedves Maja!

    Megértem, hogy fáj a szíved. Elhiszem, hogy nem könnyű egyedül nevelni kamasz gyermekeid. Az én nagyfiam is 15 éves, nagyszerű gyerek, és le kell kopogjam eddig elkerültük vele a kamaszproblémákat.
    A versed nagyon őszinte kitárulkozás.
    Egyetlen észrevétel: az elején kilenc hétig imádkoztál, testeddel védted- nem kilenc hónapot akartál írni?

    Puszi: Heni

16. Kedves Maja.
    Józsi felrakta azt a novellámat, amit kifejezetten neked ajánlva köldtem el. Remélem sokaknak segít, akik olyan helyzetben vannak mint te. Szeretettel Gyöngyi.

17. Kedves Maja!
    Miért a legszebb versek azok amiket az élt_életünkből írjuk meg?Látom te sem azt kapod az élettől amit megérdemelsz. Én is 3 családos fiús anyuka vagyok(27,24,17évesek),s tudom miken mész keresztül és, hogy mit kapunk azért amit adunk.Versed tele van fájdalommal, ugyanakkor "GYÖNYÖRŰ!
    Sajnos bármit is teszünk, soha nem tudják a mi gyermekeink érzelmeiket úgy viszonozni, mint ahogy mi tettük szüleinkkel,én még mikor éltek, sajnos.
    ..bár még tehetném !!!…
    Sok szeretettel:Rozálka:(

18. Mély érzések fakadtak fel szivedből, a féltő, szerető gondoskodás.
    Szeret, biztosan szeret, de érzéseit (még) nemigazán tudja kimutatni.
    Eljön ennek is az ideje.
    Ne marcalgold magad, éld az életet, légy boldog.

    szerető üdv
    Ildikó

19. Kedves Maja!

    A szívemből szóltál, mivel én ezeken pontosan átéreztem, átéltem. Nem kívánom senkinek azokat a keserves időket és azt, hogy a gondokat, problémákat egyedül kellett elviselnem, mert megoldani nem lehetett. Gyönyörűen fogalmaztad meg egy édesanya kétségbeesett érzéseit, mélységes szeretetét, és a tehetetlenség gyötrő fájdalmát. Ez az időszak egyszer elmúlik, de nem mondom Neked, hogy könnyebb lesz. Azokban a gyerekekben, akik apa nélkül nőnek fel, nagyon mély szeretet van édesanyjuk iránt, de van egy tudat alatti harag is amiatt, hogy nem volt ott a családban az édesapjuk, és ezt viselkedésükben az anyára kivetítik akaratlanul is. Hamar önállósulnak, és nem közlékenyek, mivel nem akarnak édesanyjuknak fájdalmat okozni, és nem értik meg, hogy ezzel még nagyobbat okoznak. Az én tapasztalatom ez, és kívánom tiszta szívemből, hogy Neked jobb tapasztalatod legyen. Én így sem haragszom, megértem és szeretem őket nagyon, hiszen ők semmiről sem tehetnek.
    Őszinte, gyönyörű versedhez gratulálok, sok sikert és boldogabb életet kívánok!

    Szeretettel: Anikó

20. Kedves Maja.
    Szívemet facsartad meg ezzel a féltő, és fájó verseddel. Hányszor éreztem ezt az érzést. Hányszor fájt ahogy nem értettek meg. Hány éjszakát rettegtem végig, és imádkoztam, hogy éppségben jöjjenek haza.
    Nekem volt egy mondatom.
    " Most még nem érted miért féltelek, és miért fáj ahogy fogadod, de egyszer te is anya leszel, és akkor kérlek bocsáss meg az én kis unokámnak, aki ugyan ezt fogja veled tenni."
    Most ott tartunk, hogy elmondja, és együtt nevetünk. De attól ő még nagyon félti.
    Neharagudj rájuk. Igyekezz ne fájni. Csak tudomásul venni az önálóvá válásukat. Egyéniségek akarnak lenni nélkülünk. Én is egyedül neveltem őket. Azért értelek meg. Olvassad el az elbeszéléseimet, novelláimat talán ötletet nyersz belőlük. Hiszen éppen azért írom le, hogy azokon segítsen, akik utánam vannak. Sok sikert Szeretettel Gyöngyi.