Poklok poklát
Fájdalom mit csak veled élek át,
megmászom pokolnak tornácát!
Hegyszirtjének legélesebb csúcsát.
Szaladok földön s vízen át,
s úszom át lelked óceánját.
Fájdalom mit veled élek át,
s járom e földi élet legkegyetlenebb útját.
Szívemet ezer kicsi fullánk szúrja át.
Ketrecben mint veszett állat,
lelkem úgy várja halála napját.
Hogy örökre megszabaduljak s
letépjem hozzád láncoló
rabságom láncát!
Rozsdás lakatját, minek nem találom kulcsát.
Cipelem hát tovább láncomat s csörrenő lakatját.
S keresztem mivel Isten áldott meg.
Cipelem akárhogy is fáj!
Cipelem e hosszú s kegyetlen életen át.
S hallgatom láncom zaját!
2010. 03. 01
Orsós Mónika
Kedves Mónika!
Csak ismételni tudom az előttem szólókat. Látványos a javulás. Jó lenne pozitívabb szemléletű versedet olvasni.:)
Szeretettel: Heni
Kedves Mónika!
Elmélkedek a versed felett és már írtam egy párszor könnyítő vigaszt. Igaza van Annának, igyekezni kell kellemesebb témát is keresni, pl. a kertben, természetben. Rohamosan fejlődsz, Te is vedd észre és ne légy kishitű, ezt már tegnap is írtam.
Minden jót kívánok szeretettel: Viola
Köszönöm a hozzászólásokat!
Üdv.: Mónika
Tetszik a versed, mindegy, miről szól, kifejező.
Szia:NJG
Monisa, mivel így regisztráltál, ha nem haragszol így szólítalak.
Van itt a Honlapon más is, aki hasonló verset írt, akitől szintén ellopták a boldog gyermekkort.
Ám felülkerekedett minden bánaton, és EMBER lett, így nagybetűvel, mert az akart lenni.
Üdv: Tigram.
Kedves Rozálka!
Hát igen eléggé pesszimista ember vagyok…verseimben sem épp boldogságról írók…
Feldobva… rég voltam! Köszönöm, mindenkinek aki bekukkantott! Szép estét!
Kedves Mara!
Először is ne haragudj, hogy tegezlek! Mikor ide kezdem verseket írogatni, azt gondoltam hasonló korúakkal vagyok körbe véve, ám ez nincs így! És nem bánom…saját korombeliektől nem tudok, és nincs is mit tanulni, hülyeségeken kívül! Gyerekkor…keserves idő, néha azt érzem egyre fogy az erő, nincs elég kitartásom sem! Ám milyen az ember! Eljátssza a hattyúk halálát miközben…annyira nincs nagy vész! Talán csak az a baj, hogy fáj a magány! De csalódások után, még nagyobba félsz bennem! Jelképes örökbe fogadás, hmm! Én meg gondolnám elég problémás, túl érzékeny és makacs vagyok! Ám köszönöm biztató, és kedves szavaid! Szép napot!
Kedves Mónika!
Versed már szinte fájó. nekem is sok -sok ilyen van ,így átéreztem.Most ünnepekkor sem voltunk feldobva,de én gratulálok neked.,..mert szomorú de jó verset írtál.
Üdv:Rozálka
Nagyon szomorú……
Lymery, Kedves!
Hmm, baj? Nincs baj, csak fájó emlékek törtek elő, nem hagynak, folyton visszatérnek! Nekem nem adatott meg a szép gyermekkor…mindig egyedül voltam, és azt érzem ez ma sem változott…probléma most már az, hogy tehetnék ellene, hisz felnőttem…mégsem teszek!
Fáj—na ezt most kiírtam magamból!
Most még jobban fáj:(
Jó éjt!
Kedves Mónika.
Versedet olvasva egyre jobban fejlődsz. Nagyon sajnálom, hogy szomorú verseket tudsz csak egyenlőre írni. Nagyon mélyrőljövő verseid őszíntesége mindíg fájdalmat kokoz, mert nagyon áttudom érezni a fájdalmadat. Ne légy megadó. Próbáld saját sorsodat a kezedbe venni. Fiatal vagy és nem szabad megadnod magadat a rossz helyzetnek. Sok sikert Szeretettel Gyöngyi.