Kézfogás

Lassan, téblábolva érkezik
A Szó, mely az elveszett
Városban egyetlen jel.
Két kéz érinti a horizontot.
Lefelé száll a füst, gőzölögve
Tőle a Szó, s egy kézfogás
Fűzi egybe a világegyetemet.
Pletykálásból fűzi össze ember
Lényegét, papírhajóval száll
A vízre, s elcsodálkozik, hogyha
Elmerül, keverednek az emberek,
S közben kisüt a nap, forrongva,
Mint egy láva, beragyogja
A napvilágot, válva egy kézfogássá
Ez a földi élet, miközben a parton
Lábnyomomat elhagytam,
Melyet felülírtak az állatok,
Sziklára épített vár lelkemet pedig
A végletekig tökéletesítem, míg
Végső formámat teljesen el nem érem.
Egy kézfogás nyoma maradt a levegőben.

Székesfehérvár, 2010. április 27.

Elbert Anita