Nem tudtam…


Nem tudtam…

Nem tudtam,
Hogy ilyen
Mély a végtelen,
Ilyen távol van
A lakatlan sziget,
Hogy egyszer ennyire
Magányos leszek.
Mikor annyi pompa
Szépség vesz körül
Nem tudtam, hogy
Ott leges-legbelül
Akkor vagyok
Tényleg egyedül.
A remény elveszett.

Kondra Katalin

“Nem tudtam…” bejegyzéshez 7 hozzászólás

  1. Kedves Kata!
    Versedben nagyon átüt a szomorúság.
    Rövid, de sokat árulkodó vers lett ez!
    Fel a fejjel !!!…és nézzünk előre…mondom én….aki mindig ilyen és hasonló témájú verseket írok.
    Szeretettel olvastam versedet:Rozálka

  2. Kedves Katika.
    A versed nagyon mély érzése, szépsége, öszíntesége megérintett. Ezért jó és gratulálok. Ami pedig a tartalmat illeti. Az embernek, hála az égnek, a hangulatai és az érzései is úgy változnak mint az idő, a nappalok és éjszakák és minden. Bízom benne, hogy másnap már láttad a harmóniát is és a reményt. Sok sikert Szeretettel Gyöngyi.

  3. Kedves Kati!

    József Attila "Űr a lelkem" klasszikus egzisztenciális világhiány-érzését idézte fel bennem e vers. S eszembe jutott Zselenszky Tamás egyik gondolata: "csak üres szívnek adnak mindenséget." Azt mondják, hajnal előtt van a legsötétebb. A drámában katarzisnak hívják. A gödör aljáról már csak felfelé van út. Nem tudom, ne haragudj, csak ezek jutottak eszembe hirtelen. S többszöri olvasásra megint csak a költő jut eszembe: "nap süt, homályló északi fény borong –
    tartalmaidban ott bolyong
    az öntudatlan örökkévalóság." Nem tudom ezt most megmagyarázni, de versed tartalmilag számomra valamiért József Attilát idézi. Ettől függetlenül is tetszik, félre ne érts! Szerintem ettől (is) líra a líra: hogy az ember saját magán átszűri az egyetemest és a szociálist. Ez emeli művészetté az irodalmat. (Szerintem.) Gratulálok!

    Szeretettel olvastalak:

    Gábor

  4. Kedves Kati!
    Nagyon szépen szavakba öntötted a magányosság és számkivetettség érzését. Gratulálok!
    SzeretettelH.Gábor Zsike

  5. [b][color=#3366cc][center][u]Drága Katikám ![/u][/center]

    — Én elhiszem Neked, hogy most a reményed elveszett, de azt tudod ugye, hogy csak is ő hal meg utoljára.

    — A szeretet viszont örök, mert azt nem ölheti meg soha semmi sem a múló idő, – sem pedig a távolság…

    — Remélem ott legbelül. még visszahozza valaki Neked a szeretet, és a boldogságot, amit Te elfogadsz pompa és fény nélkül is.

    — [i]De én mindehhez kívánok Neked egy belső ragyogást ![/i]

    [center][u]Rendkívüli szeretetemmel ![/u][/center]

    -keni -[/color][/b]

  6. Kedves Katalin!

    Nagyon szépen megfogalmaztad,mindegy milyen pompa vesz körül,ha a lelkedből elfogy a remény,minden értelmét veszti.

    Szeretettel olvastalak,sok sikert:Juli

  7. Kedves Katalin!
    Ha már a reményszikra is kialvóban, akkor bizony a magány az ur.
    Fel a fejjel, most kezdődik egy uj év.

    szerető üdv
    Ildikó

Szólj hozzá!